Keress az oldalunkon

EgészségügyGyermekként Ammá a szabadidejét az időseknek és a betegeknek szentelte, akik sokszor senki mástól nem kaptak segítséget. Később, amikor hetente többször adott már darsant, felkereste őt egy Dattan nevű leprás, akinek testét sebek borították, és az emberek messze elkerülték. Dattan minden reményét Ammába vetette. Minden darsan végén Ammá úgy gondoskodott Dattanról, mintha saját gyermeke lenne; volt olyan, hogy még a sebeit is nyalogatta. Ammá szankalpája által Dattan sebei lassan begyógyultak.

Manapság emberek ezrei keresik fel Ammát, mint végső reményüket, s ő mindig válaszol az imáikra. Ásramjaiban India-szerte ingyenes egészségügyi ellátást biztosít. Ammá ásramjához Amritapuriban jótékonysági kórház is tartozik, ahol több ezer embert látnak el hetente. Mumbai közelében található egy daganatos betegségekben szenvedőket ellátó elfekvő intézet, Trivandrumban pedig egy AIDS fertőzötteket kezelő központ. A közösséget támogató programok a végső stádiumban lévő betegek otthoni, telefonos segítésétől, az ideggyógyászati gondozó táborok működtetéséig és az epilepsziában és cukorbetegségben szenvedők ingyenes kezeléséig terjednek. Amikor 2001 januárjában Gudzsarátban földrengés pusztított, Ammá orvosai elsőként értek a helyszínre, és utolsóként hagyták el azt. Mindezeken túl jeleskedik az AIMS, Ammá 1300 ágyas, a legmodernebb felszereléssel ellátott kórháza Kocsinban, Kéralában, amely minőségi kezelésre szakosodott, függetlenül attól, hogy a páciens meg tudja-e téríteni a kezelés költségeit, vagy sem. A betegek nem is kórházként, hanem a szeretet és együttérzés templomaként emlegetik az AIMS-t.

A mai napig láthatjuk, amint Ammá a saját kezével gondoskodik a rászorulókról, megsimogatja egy követő lebénult lábát, vagy éppen egy születési rendellenességgel született, feldagadt arcú kisbabát csókol meg. Ammá példamutatásán fellelkesülve ezrek kötelezték el magukat a szegények, a betegek és a szükséget szenvedők megsegítésére; ezáltal Amma kezei megsokszorozódtak.

AIMS szolgáltatásokAz AIMS Kórház Ammá azon kívánságára került megalapításra, hogy minőségi és mindenki számára elérhető egészségügyi ellátást biztosítson. Az AIMS Kórház az együttérzés szellemében bárkit ellát, függetlenül attól, hogy valaki képes-e a szolgáltatást megtéríteni, vagy sem. Az AIMS az emberiség szolgálatára kötelezte el magát, és az intézmény teljes körű ellátást biztosít mindenki számára, aki igényli. A legtöbb páciens ingyenes, vagy támogatott ellátásban részesül.

Az 1300 ágyas kórház - melyhez egy 400 férőhelyes egészségügyi kollégium is tartozik - 12 szakosodott osztályt, 12 társult egészségügyi részleget és 24 műt?őtermet tartalmaz. A kórházhoz tartozik egy 210 ágyas intenzív osztály és paramedikál segély- és támogatási szolgálat.

Indiában az AIMS-nek volt az első idősekkel foglalkozó osztálya. A betegellátás a legkorszerűbb kórmegállapító klinikai laboratóriummal és test-szkenner berendezésekkel történik. A teljes mértékben komputerizált és hálózati kapcsolatrendszerrel felszerelt Kórház Információs Rendszer (KIR) biztosítja a gyors diagnózistovábbítást a sebészek és belgyógyászok számára.

1998 és 2008 között az AIMS és az összes MAM által irányított gyógyászati intézmény 3,635,586 pácienst kezelt. Ez idő alatt több mint 49 millió USD értékű gyógyászati ellátást biztosítottak, ebből 1,162,356 pácienst teljesen ingyen kezeltek.

A kórház kifinomult és együtt érző ellátást biztosít derűs és gyönyörű környezetben. Az AIMS Dél-Ázsia egyik első számú kórháza. Az intézmény magasan képzett és elkötelezett, nemzetközi tapasztalattal rendelkező orvosok csoportját vonzotta magához. A kórházat a betegek India és a világ minden tájáról felkeresik.

Az ambuláns betegek gyorsan és könnyen hozzáférnek a gyógyászati részlegek széles köréhez, s mindezt nagyon alacsony áron. A részlegeken átívelő konzultáció alapos és kifogástalan kezelést biztosít minden beteg számára.

Az AIMS Holisztikus Gyógyászat integrált kezelést nyújt különböző betegségekre, ötvözve a modern orvostudományt a jógával, az ájurvédával és a természetes gyógymódokkal.

Fájdalom és tünetenyhítő otthoni kezelés


Az 1999-ben elindult részleg szerető orvosi gondoskodást és pszichológiai ellátást biztosít az elszegényedett, végső stádiumban szenvedő betegek számára. Az orvosok a beteget saját otthonában látogatják, biztosítva a gyógyszereket, miközben tanácsokkal látják el a családokat és felügyelik a nővéri ápolást. Évente 75 000 embert kezelnek ingyen. A legtöbb kórház nem érdekelt ilyen ellátás biztosításában, mivel ez anyagilag nem kifizetődő.

Kutatás


AIMS széleskörű kutatási lehetőségekkel rendelkezik, projektjeit az Indiai Egészségügyi Kutatás Testülete és a Tudomány és Technológia Osztálya, az Indiai Gyógyszer és Homeopátia Részlege és más nemzeti és nemzetközi kutató testület is támogatja.

Molekuláris Gyógyászati Osztály (IMM)


Az IMM alapvető gyógyászati kutatásokat végez a sejtbiológia, a bio-informatika és az őssejtek terén.

Bio-statisztika Osztály

Ez az osztály segíti az AIMS oktatóit, kutatóit és diákjait a kutatások megtervezése, az adatok elemzése és az eredmények értelmezése terén. Az osztály munkamegbeszéléseket illetve szemináriumokat vezet az elemzés módszereinek korszerűsítése érdekében.

Amrita Centrum, Nano-tudomány ágazat (ACNS)

Az ACNS kutatásokat végez daganatos megbetegedések nano-technológiás gyógyításáról. Ez volt az első ilyen jellegű, az indiai kormány által alapított intézmény. A kutatás a megfizethető nano-implantátumok fejlesztésére irányul.

Az ACNS olyan technikákat fejleszt ki, amely a daganatok korai stádiumában való felfedezésére, ennek kvantum ponttechnikával való kezelésére, gének darabolására és nano-részecskékkel való kezelésére irányul. A nano-technológia fejlesztés alá tartozik a malária, a gyulladások és a csontritkulás kezelésére is. Az ACNS ezenkívül kutatásokat végez vékony-film szerkezetek szenzorokban és napelemekben történő alkalmazására is.

„A kórház Ammának a szegények irányába érzett hatalmas együttérzésének a megnyilvánulása. Az AIMS dolgozók nagy része fizetés nélkül dolgozik és az ásramban él. A kereskedelemi kórházak bérezéséhez képest töredékért dolgozunk itt, mégis sokkal inkább odafigyelünk a minőségre, mivel mi szeretetből végzendő munkának tekintjük ezt.”

Dr. Prém Nair, AIMS Orvostudományi Igazgató

További információ a www.aimshospital.org oldalon található.

Ingyenes Egészségügyi Táborok

AIMS KórházAz AIMS ingyenes gyógyászati kezeléseket biztosít távol eső, elszegényedett térségekben. 2004-ben a kórház osztályai 58 egészségügyi tábort állítottak fel. A szemészeti táborok gyógyítható szürke hályog-szűrést végeznek, és az AIMS-be utalják a betegeket ingyenes műtétre. Az AIMS Mozgó Gyógyászati Segélyszolgálata a távol eső törzsi falvakba is eljuttatja az ingyenes gyógykezelést. A falvakban kivizsgálják a pácienseket a gyakori betegségek kiszűrésének szempontjából, és ingyenes gyógyszert biztosítanak a rászorulóknak. Ha szükséges, az AIMS-be utalják őket további kezelésre.


Speciális Kihelyezett Projektek



Nyúlszáj és farkastorok szűrése


Szűrést végeznek a nyúlszájjal és farkastorokkal született betegek felkutatására. A nyúlszáj és a farkastorok a negyedik legáltalánosabb fogyatékosság a világon. Indiában évente 35 000 újszülött lát napvilágot ezekkel a rendellenességekkel. A kórház fejre és nyakra szakosodott részlege helyreállító operációkat végez, és állandó ingyenes szűrőtáborokat szervez az új esetek feltárására.

Nyúlszáj helyrehozatala az AIMS-nél »


Reumatikus szívbetegségek szűrése


Az Indiai Orvostudományi Kutatások Tanácsának ajánlása szerint az AIMS a reumatikus láz és reumatikus szívbetegségek három nemzeti központjának egyike. A Gyermek Kardiológiai Szolgálat irányítása alatt a projekt meghatározza a betegség fő tendenciáit az iskolás gyermekek körében, és megelőző intézkedésekre oktatja a közösségeket.

Gyermek Kardiológiai Osztály az AIMS-ben »


Cukorbetegség megelőzése


A cukorbetegség az első helyen áll az életre veszélyt jelentő betegségek között Kéralában. Az AIMS Endokrinológiai Osztálya létrehozta az Amrita Diabétesz Jószolgálati Egyesületet, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, és inzulinnal lássa el a szegénységben élő pácienseket. Az Egyesület folyamatosan bemutatókat és egészségügyi táborokat szervez a megelőzés népszerűsítésére.

Endokrinológiai Osztály az AIMS-nél »


Alapfokú Egészségügyi Nevelés



- Kochi


Az AIMS Orvostudományi Egyetemének Közösségi Gyógyászati Osztálya elkötelezett orvosokat oktat forradalmian új oktatási módszer alapján, mely „SOPAL” (angol szavak rövidítéséből keletkezett mozaikszó: a Megosztás, Megfigyelés, Részvétel és Cselekvés a helyi Közösségek tanulói által) néven ismert. Az osztály több száz törzsi közösségben élő falusit képzett ki egészségügyi dolgozónak, az egészségügyi gondozás alapjaira oktatva őket. Cserébe a közösségi gyógyászati tudományok hallgatói és tanárai ellátogattak a tanulók törzsi falvaiba, hogy az ott lakókat megfelelő orvosi ellátásban részesítsék.


Fájdalomcsökkentő Házi Gondozás


Az osztály szerető gondozást biztosít a végső stádiumban lévő betegek részére, főleg azok számára, akik képtelenek eljutni a kórházig és szükségük van fájdalomcsillapításra. A házi gondozás ingyenes, mely a beteg egész családjának lelki támogatást, míg a páciensnek egészségügyi ellátást biztosít a saját otthonában. Az osztály 1999-ben jött létre. Évente 75 000 pácienst kezel, mindezt ingyenesen. A legtöbb kórház nem érdekelt hasonló ellátás biztosításában, mivel ez pénzügyileg nem térül meg.


Táv-orvosi kapcsolat


2002-ben az AIMS létrehozta az első Táv-orvosi Központot Kéralában, társulva az Indiai Űrkutatási Szervezettel (ISRO). A központ lehetővé teszi az információ továbbítását műholdon keresztül távol eső központokból India-szerte, beleértve Sabarimalát, Amritapurit és az Andamán-szigeteket is. A táv-orvosi kapcsolat nagymértékben megkönnyítette a MAM által nyújtott segélyszolgálatot a cunamit követően, 2004-ben. Az AIMS egy mozgó, busznyi méretű telemedicina egységet is működtet, amely kifinomult orvosi ellátást biztosít a távol eső területeken is. 2008-ban a telemedicina egységet vonaton szállították Biharba, ahol a MAM-ot segítette az áradást követő mentésben és segítségnyújtásban.

Jótékonysági kórházak
Amrita Kripa Kórház


- Kalpetta


A kórház ingyenes orvosi ellátásban részesíti Kérala legszegényebb lakosait, akik közül sokan napszámosként dolgoznak távoli vidékeken. A legtöbb páciens törzsi közösség tagja, az alapvető komfortot nélkülöző falvakból. Naponta legalább 100 ember látogatja a rendelőintézetet.
A kórház táv-orvosi összeköttetésben áll az AIMS kórházzal, amely eljuttatja a legkorszerűbb segítséget e szegény vidékre. Az orvosok rendszeresen látogatják a legtávolabb eső kis falvakat is, terepjáróval, vagy akár gyalogszerrel. Nem csak az emberek egészségügyi problémáit viselik a szívükön, hanem segítik a pácienseket a jobb minőségű életkörülményeket kialakításában.


Amrita Kripa Kórházak


- Kalpetta Amritapuri és Majszúr


Amritapuriban a kórház nyolc tengerparti falu lakosait részesíti egészségügyi alapellátásban, beleértve Amritapuri lakóit és látogatóit is. A kórházban 8000 ember van nyilvántartásba véve.
A kórház állandó otthont ad néhány idős páciensnek is. Az ásramban dolgozó orvosokat az idelátogató szakorvosok segítik, valamint táv-orvosi kapcsolatban állnak az AIMS Kórházzal, és oda küldik szakvéleményüket is. Majszúrban elkészült egy 50 ágyas általános kórház első része, melyben pillanatnyilag 15 ágy áll rendelkezésre. Ez a kórház több mint 100 szegény falusit lát el a Bógadi környék falvaiban, és távorvosi kapcsolatban áll az AIMS-szel.


Amrita Kórház


- Pampa


A kórház 24 órás ellátást nyújt Szábarimálá környékén, amely közkedvelt zarándokhely Dél-Indiában. A 25 ágyas kórház ingyenes ellátást biztosít a több százezer rászorulónak, aki évente látogatja a templomot. Két teljesen felszerelt rendelőintézet és egy tizenöt emberből álló gyógyító személyzet áll rendelkezésre (szívspecialistákat is beleértve), valamint távorvosi kapcsolatot tartanak fenn az AIMS-szel.


Amrita Kripa Szágar, Fájdalomcsillapító Hospice Otthon


- Trivandrum


Elkötelezett csapat nyújt fájdalomcsillapító gondozást végső stádiumban lévő AIDS-es és daganatos pácienseknek. Egy naponta nyitva tartó rendelőintézet ingyenes gyógyszerekkel látja el a szegényeket, legfőképpen a HIV fertőzötteket. A gondozóintézet gyönyörű helyen, három hektárnyi területen, az erdő szélén fekszik.


Amrita Kripa Szágar, Betegotthon Daganatos Betegek Számára


- Mumbai


1995 óta a betegotthon ingyenes ellátást és lelki támaszt nyújt a végső stádiumban lévő daganatos betegek számára. A gyógyellátáson keresztül a házi gondozó ingyenes gyógyszereket, rizst és más élelmiszereket biztosít a szegényeknek. A szegénységben élő gyerekeknek rendszeresen könyveket is osztanak.

Az Amrita Ájurvéda Iskola fontos része Ammá azon törekvésének, hogy újjáélessze az ősi Indiai gyógyászat örökségét. Az iskolának 150 ágyas kórháza van a legkorszerűbb berendezésekkel felszerelve, beleértve két műtőt és nyolc szakosodott kórházi osztályt. Rendelőintézetet is működtetnek, amelyben pancsakarmát, egy ősi indiai tisztító terápiát alkalmaznak. A kórháznak öt hektárnyi területen saját gyógynövénykertje van, ahol 500 különféle növényt  – köztük ritka fajtákat is – termesztenek. Az M.A. Math saját gyógyszergyárat tart fenn, amelyben a klasszikus gyógyszereken túl saját szabadalommal rendelkező gyógyszereket is gyártanak. A központ Amritapurival szemben, a csendes lagúnák mellett fekszik.

Az Amritapuribeli ásram ájurvédikus klinikája szintén alkalmaz tradicionális pancsakarmát az ásram látogatói számára. A pancsakarma ősi méregtelenítő kúra, amely masszázst, olajos fürdőt és más tisztító kezeléseket foglal magába. Az ásram orvosai és képzett ásramlakók önzetlen szolgálatuk keretében végzik a kezeléseket és készítik el a gyógynövényes termékeket. Az orvosi konzultáció a szegények számára ingyenes.

Amma kapcsolat
Amennyiben úgy érzed, hogy Ammá példáját követve bármilyen formában szívesen segítenél a rászorulókon, vállalnál valamilyen szervezőmunkát, akármilyen anyagi segítséget tudnál biztosítani, egyszóval részt vennél az Ammával kapcsolatos magyarországi tevékenységekben, akkor írj nekünk a  e-mail címre.

Login

Register

You need to enable user registration from User Manager/Options in the backend of Joomla before this module will activate.