Keress az oldalunkon

Ammá 2010. szeptember 27-én (ötvenhetedik születésnapján) indította el ABC  (Amala Bharatam Mozgalom - Amala Bharatam Campaign) nevű programját, amelynek legfőbb célja, hogy megtisztítsa India köztereit és főbb útvonalait. A MAM azt reméli, hogy ezzel a programmal fel tudja hívni az emberek figyelmét csodálatos Földünkre és az Anyatermészetre.

A program - amellett, hogy mélyen spirituális - ténylegesen megcélozza India piszkának felszámolását és nyilvános WC-k kiépítését: Ammá bejelentette, hogy a MAM kész felvállalni mellékhelyiségek és szemetesek kihelyezését állami iskolákba valamint az utak mentén, amennyiben azt az indiai állam és más helyi szervezetek is támogatják. Ammá minden állampolgár közreműködését kéri, hisz abban, hogy ha az egyes emberek, a kormány és civil szervezetek együtt dolgoznak, akkor az erőfeszítés gyümölcsöt hoz majd. A programot először Kéralában indították útjára, majd onnan terjesztik ki India más tartományaiba. További információkért és képekért érdemes ellátogatni a http://e.amritapuri.org/abc honlapra.

Az ABC program célja, hogy ezen a rendkívül gyakorlatias kezdeményezésen keresztül felhívja a figyelmet az egészség és a higiénia összefüggésére, a szemét szelektálására és megfelel? tárolására, ezen keresztül a környezet tisztaságának mindenkori megőrzésére.

Az ember és természet közötti összhang fenntartása minden indiai kötelessége és elkerülhetetlen tartozás a jövő generációi felé. A siker érdekében, Ammá egy közösségekből álló él?-lánc létrehozására kérte a követőit. „Az lenne a legcélravezetőbb, ha két kilométerenként lennének ilyen közösségek. Hatalmas átalakulást indíthatna el a közösségek efféle hálózata, mivel ügyelnének rá, hogy a környezetükben a megfelel? helyeken szemétládák legyenek kihelyezve, valamint jelz?táblák, melyek felhívják az emberek figyelmét, hogy ne szemeteljenek az útszélre, és ne köpködjenek. A hulladékot rendszeresen össze kell gyűjteni, és megfelelőképpen el kell helyezni.”

Kérala egyik fontos útvonalát október 30-án osztották fel 2 kilométeres szakaszokra, amelyeket a kialakított közösségek - köztük rendkívül gazdag és befolyásos családok egyetemista fiai és lányai - tisztítottak meg. A diákok többsége még sohasem végzett effajta munkát.

 


További részletek Ammá beszédéből:


“Azt mondják India rohamosan fejlődik. Ennek ellenére a környezet tisztaságát és a higiénikus körülményeket tekintve évszázadokkal le vagyunk maradva. Útjaink tisztasága és a nyilvános toalettek hiánya a bizonyíték erre.”

ő“India atomhatalom. Tudományosan és gazdaságilag is villámgyorsan fejlődik. Számos elemzés szerint 2025-re India a világ harmadik legbefolyásosabb országa lesz. A tisztaság tekintetében azonban még mindig pelenkások vagyunk.”

“A nyugati országok rendkívül fontosnak tartják mind útjaik, mind köztereik tisztán tartását. Ezzel ellentétben ezek általános tisztasága Indiában megdöbbent?.”

“Az embereknek szokásukká vált az utak szélén köpködni és végezni dolgukat. Még, ha van is a közelben szemetesláda, akkor sem használják ezeket. S?t szanaszét dobálják a hulladékot.”

“Környezetünk tisztán-tartása és a higiénia a fejlődés és a kulturális kifinomultság része. Azért, hogy ez bekövetkezzen szükség van egy széleskörű figyelemfelhívó kampányra. Ki kell helyeznünk megfelel? mennyiség? jelzőtáblát a közösségi tereken, buszmegállókban és az utak mentén.”

“A tisztaság hiánya soha többé ne lehessen ok arra, hogy szégyenkezzünk. Szent kötelességünk tisztán tartani otthonainkat, környezetünket és köztereinket. ”

“Éppúgy, ahogyan az evés és alvás, a környezetünk tisztán tartása is részévé kell váljon mindennapjainknak.”

“Éppúgy, ahogyan minden nap fürd?t veszünk, hogy megtisztítsuk testünket, úgy kell megtisztítanunk útjainkat és köztereinket, amelyek országunk testét képezik.”

“A turistákat rendszerint gyönyör? lányok fogadják. De mit látnak ezek a turisták, ha kilépnek az utcára? Egy piszkos, rendetlen országot. Valójában azért jönnek, hogy megnézzék gyönyör? hazánkat, de ennek nem vagyunk tudatában. Napjainkban a mi gyönyör? Indiánk olyan, mint egy leprás test. Mindenekelőtt helyre kell állítanunk Anyánk tisztaságát, szépségét és egészségét. ”

{phocagallery view=category|categoryid=7|limitstart=0|limitcount=4|imageordering=9} 

Amma kapcsolat
Amennyiben úgy érzed, hogy Ammá példáját követve bármilyen formában szívesen segítenél a rászorulókon, vállalnál valamilyen szervezőmunkát, akármilyen anyagi segítséget tudnál biztosítani, egyszóval részt vennél az Ammával kapcsolatos magyarországi tevékenységekben, akkor írj nekünk a  e-mail címre.

Login

Register

You need to enable user registration from User Manager/Options in the backend of Joomla before this module will activate.