Keress az oldalunkon

Id?sek otthonaAz idős emberek vagy azért érkeznek  Ammá otthonaiba, mert menekülnek saját, gondokkal küzdő családjuktól, vagy nincs aki gondoskodjon róluk, vagy mert békés, spirituális közegben szeretnék utolsó éveiket tölteni. Az otthonok családiasak, és a bentlakók gyakran vesznek részt az otthon körüli munkákban.

Otthonok találhatok Sivakásiban (Tamil Nádu), Kottajamban (Kérala) és Bangalúrban, valamint Karvarban (Karnátaka). Mind a négy otthon békés helyen épült, akár vidéken, akár egy ásram közelében helyezkedik is el. Mindegyik otthon rendelkezik egy közösségi teremmel, ahol lehetőség nyílik imádkozásra és kulturális programok, fesztiválok megrendezésére. Ezekben gyakran vesznek részt szomszédok és barátok is.


Ingyenes életjáradékok

Életjáradékok
1998-ban Ammá elindította az Amrita Nidhi nevű projektet, amely ötvenezer özvegy, illetve elhagyott asszonyt támogat India-szerte. A projekt 2006-ban százezerre bővítette a támogatottak számát, napjainkra pedig testi és szellemi fogyatékkal élő férfiakra, nőkre és gyermekekre is kiterjesztették. A megsegítettek a járadék segítségével alapvető élelmiszereket, gyógyszereket és tankönyveket vásárolhatnak.

Amma kapcsolat
Amennyiben úgy érzed, hogy Ammá példáját követve bármilyen formában szívesen segítenél a rászorulókon, vállalnál valamilyen szervezőmunkát, akármilyen anyagi segítséget tudnál biztosítani, egyszóval részt vennél az Ammával kapcsolatos magyarországi tevékenységekben, akkor írj nekünk a  e-mail címre.

Login

Register

You need to enable user registration from User Manager/Options in the backend of Joomla before this module will activate.